Hidrofor tartály

A hidrofor tartály, más néven tágulási tartály több okból is fontos részegysége lehet házi vízellátó rendszerünknek. A legfontosabb tulajdonságuk, hogy átmeneti tároló szerepük révén rugalmasságot és puffert biztosítanak vízgépészetünknek. Ha a rendszerből csak kis mennyiségben engedünk ki vizet, először a hidrofor tartály membránjából használjuk azt, így a nyomáskapcsoló nem kapcsolja be máris a szivattyút a hiányzó víz pótlására. A szivattyú óránként legfeljebb 30-35 ki/bekapcsolást bír ki, ha a rendszer ennél gyakrabban kapcsolja be, akkor idő előtt tönkremehet. Fontos tehát a szivattyú kímélése, amit azonban csak a hidrofor tartály, annak tározó kapacitásával tud biztosítani.

Nem mindíg szükséges, de sosem hátrány

Bár a korszerűbb kialakítású házi vízmű rendszerek átfolyás-érzékelő vezérlésűek, így nem feltétlenül igényelnek hidrofor tartályt, de itt is nagy előny lehet egy megfelelő térfogatú tágulási tartály rendszerbe illesztése, mert az átfolyás-érzékelő vezérlés gyorsan reagál a nyomáskülönbségre, és már egy pohár víz elvételénél is bekapcsolja a szivattyúnkat. Mindemellett nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a hidrofor tartály rugalmasságot ad a csőhálózatnak, amely csillapítja a kosütés kellemetlen hatásait, tehát kármegelőző hatásai is vannak. Fordulatszám szabályozós nyomáskapcsoló vezérlésekhez minden esetben szükséges hidrofor tartály beépítése.

Álló, vagy fekvő hidrofor tartályt?

Álló, vagy fekvő hidrofor tartály e az ideális választás a számunkra? Nos ezt többnyire a helyszíni adottságok határozzák meg, melyik konstrukció fér el jobban. Az álló hidrofor tartály széria lényegesen nagyobb méret kínálattal rendelkezik. Míg a fekvő hidrofor tartály változat max. 300 liter kapacitással rendelhető, addig az álló kivitelek akár 10 000 liter méretig elérhetőek. Tehát 300 liter felett már csak álló hidrofor tartály lehet a választás. Amennyiben a hely és a tározó kapacitás sem korlátozza a kérdést, akkor mi az álló hidrofor tartály mellett szavazunk. Tapasztalatunk, hogy az álló változat membránjának élettartama – még ha legtöbb esetben csak csekély mértékben, de – hosszabb, mint a fekvő hidrofor tartályé. Feltételezhetően ez abból ered, hogy az álló hidrofor tartály membrán nyakánál nincs – a gravitáció hatásából eredő – tengelyre merőleges erőhatás, ami a membránt a nyakánál feszítheti, ezáltal rövidebb idő alatt bekövetkező anyagfáradás ritkábban léphet fel.

Mekkora hidrofor tartályt válasszak?

Egy házi vízellátó, vagy öntöző nyomásfokozó rendszer esetében a hidrofor tartály célja, hogy rugalmasságot adjon a rendszernek és a szivattyú kapcsolási gyakoriságát csökkentse. Bár a kérdés egyszerűnek tűnik, de annak pontos méretezése közel sem az. Számos rendszer paraméter ismerete szükséges hozzá: rendszer be- és kikapcsolási értéke, a hidrofor tartály előtöltési nyomása, a szivattyúnk munkaponti térfogatárama – ami a vízelvétel alakulásával folyamatosan folyamatosan változik, ugyanis más nyomást és vízszállítást fog tudni produkálni ugyanaz a szivattyú a tőle 5 méterre lévő kerti csapnál, mint a 40 méterre lévő automata öntözőrendszer szórófejeinél és nem utólsó szempont az sem, hogy mennyire van összhangban a szivattyú teljesítménye a megtáplálandó rendszer vízigényével. a szivattyú teljesítménye a vízigényhez képest. Nagyon megközelítő ökölszám, de a több évtizedes rendszer méretezéseink alapján nem lövünk túlságosan mellé, ha a szivattyúnk térfogatáramának kétszeresét határozzunk meg ideális hidrofor tartály méretnek, azaz ha a szivattyúnk 30 liter/perc teljesítményen fog üzemelni, akkor egy 60 literes hidrofor tartályt választunk.

Fordulaszám szabályozós vezérlés = nem kell nagy méretű hidrofor tartállyal bajlódni!

Érdemes tudni, hogy a fordulatszám szabályozós inverteres vezérlések számos előnyei közül az egyik, hogy nem szükséges nagy méretű hidrofor tartályokkal bajlódni, ugyanis a szivattyú teljesítménye mindig az adott vízelvétel mértékéhez igazodik, ezért bővel elegendő egy kis, 12-18 literes hidrofor tartály, melynek célja ezesetben nem a tározás, hanem a rendszer rugalmasságának biztosítása. Nincs nagy helyigény, nincs többé pangó víz és nincs többé nyomás lökés jelenség, csak lágyan és csendesen üzemelő, energia takarékos rendszer. Amikor az inverteres vezérlések árát vizsgáljuk ne feledkezzünk meg erről sem: a hidrofor tartály árán jónéhány tízezer forintot spórolunk, ez egyértelműen csökkenti a klasszikus és az innovatív inverteres rendszerek közötti árkülönbséget.

Tovább az inverteres megoldásokhoz

Az ár valóban tükrözi a minőséget?

A rövid válaszunk a kérdésre: Többnyire igen. A szivattyú, vagy vízgépészeti rendszer nem érzelmi termék, mint egy ruha, autó, vagy mobil telefon, ahol az ár nem feltétlenül tükrözi az értéket, minőséget. A szivattyú legtöbb esetben egy megoldás egy adott problémára. Többnyire az ár tükrözi a termék értékeit. Nincsenek csodák, nem lehet féláron előállítani ugyanolyan minőségű terméket. Az olcsóbb termékek kevesebb anyagot tartalmaznak, gyengébb minőségű alkatrészekből állnak és nem utolsó sorban az olcsóbb termékek szerviz háttere, alkatrész ellátása a gyakorlatban nehézkes, vagy nem létezik.
Ezért is az első kérdés mindig: hosszú-, vagy rövidtávra keresünk megoldást? Ha hosszútávú megoldást keresünk, lehetőleg ne az olcsó és távolról érkező termékek közül válogassunk, mert az jó eséllyel hosszútávon drágább beurházás lesz, némi stresszel megfűszerezve.

Mennyire fontos a professzionális szakszerviz és alkatrész ellátás?

A HYDROKING az 1996-os megalakulása óta elsődleges célként tűzte ki, hogy hosszútávú jó megoldást kínál Ügyfelei számára, ami a mai napig nem változott. A legtöbb márkát, amit magyarországi képviseletként forgalmazunk, nagyjából a kezdetek óta termék kiínálatunk részét képezi. Mivel nagy hangsúlyt fektetünk a professzinoális szervizháttérre és stabil alkatrészellátásra is, nem engedhetjük meg magunknak, hogy gyenge minőségű termékeket forgalmazzunk. Egy termék annyit ér, mint a mögötte álló háttérszolgáltatás, legyen szó alkatrész ellátásról, vagy szerviz szoldáltatásról.

Mutass többet

Hidrofor tartály(23)

Vissza
Filters

 

Tartály térfogat (liter)

Hidrofor tartály (23)

Hidrofor tartály 100 literes, álló kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 100 literes, fekvő kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 1000 literes, álló kivitel, 2″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 150 literes, álló kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 150 literes, fekvő kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 1500 literes, álló kivitel, 2″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 18 liter, 3/4″ csatlakozás, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 200 literes, álló kivitel, 1″1/4 KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 200 literes, fekvő kivitel, 1″1/4 KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 24 literes, fekvő kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 300 literes, álló kivitel, 1″1/4 KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 300 literes, fekvő kivitel, 1″1/4 KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 3000 literes, álló kivitel, 2″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 35 literes, fekvő kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 50 literes, álló kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 50 literes, fekvő kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 500 literes, álló kivitel, 1″1/4 KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 60 literes, álló kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 60 literes, fekvő kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 750 literes, álló kivitel, 2″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 80 literes, álló kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 80 literes, fekvő kivitel, 1″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron

Hidrofor tartály 2000 literes, álló kivitel, 2″ KM csatlakozás, cserélhető EPDM gumimembrán, max. üzemi nyomás 10 bar

Raktáron
1 - 23 megjelenítve | 23 termék összesen